Sport
2007-06-21 - 09:41:46

A Magyar Jégkorong Szövetség bejelentette, hogy megpályázza a 2013-as világbajnokság rendezési jogát. A következő divízió I-es világbajnokságnak Japán, pontosabban: Szapporó ad otthont április 13. és 19. között. A magyar válogatott ellenfelei: Ukrajna, Japán, Észtország, Litvánia, valamint Horvátország.

 

 

Juhász István mesteredzőt bízta meg a válogatott szövetségi kapitányi teendőinek ellátásával a Magyar Súlyemelő Szövetség elnöksége. Juhász István, aki volt már kapitány, a válogatott vezetőedzői tisztét másfél évig ellátó Szalai György helyére lép

 

 

Bajnokok csatáznak Debrecenben. A Haon információi szerint 4 ország kézilabdabajnoka küzd majd a végső győzelemért augusztus 24-én és 25-én Debrecenben. Ez az esemény szervesen illeszkedik a DVSC-Aquaticum felkészülési programjába, hiszen a bajnoki rajt utolsó állomásának, is tekinthető, de nem csak a Loki, hanem valamennyi csapat számára.

A torna lebonyolítása szerint pénteken két hármas csoportban zajlanak majd a küzdelmek, míg szombaton rendezik a helyosztókat. A torna külön érdekessége, hogy lesz egy nosztalgiamérkőzés, ahol a 20 évvel ezelőtti debreceni bajnokcsapat Komáromi Ákos vezetésével megmérkőzi az EHF-kupagyőztes gárdával, és ezt a csapatot Köstner Vilmos irányít majd.

 

A mindössze 17 éves Lucas Marcolini a DVSC-TEVA csapatával edz Balmazújvárosban. Brazíliából próbajátékos érkezett a Debrecenhez, és a labdarúgó nem más, mint középpályás, Leandrónak az unokatestvére. Lucas Marcolini mindössze 17 éves, jobb oldali középpályás és bár eredetileg a DVSC utánpótlás csapatánál vették volna számításba, nagyon tehetségesnek tűnik, így még az is előfordulhat, hogy helyet kap a legjobbak között.

 

 



További cikkek a témakörből
II. János Pál Intézet Debrecenben
2007-06-21 - 09:42:41

Békés-Tarhosi Zenei Napok
2007-06-21 - 11:49:20

Bíróság előtt minden idők legnagyobb hajdúsági bűnszervezete
2007-06-21 - 08:29:55

Kerekes és Kouemaha a Loki keretében
2007-06-21 - 06:42:21


Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu