Bár a Magyar Atlétikai Szövetség és a verseny házigazdája, Debrecen városa között még mindig nincs aláírt együttműködési megállapodás, ám a helyi szervezők ígérik, így is minden rendben lesz a július 12-15. között a Gyulai István Stadionban rendezendő 6. U23-as Európa-bajnoksággal kapcsolatban. Az Eb az év legjelentősebb hazai atlétikai viadalának számít, s egyben az utolsó szintteljesítési lehetőség a 2007-es oszakai felnőtt világbajnokságra. Ezért is különös, hogy kevesebb mint egy hónappal az Eb előtt nincs még aláírt szerződés a MASZ és a debreceni szervezők között. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a debreceni szervezők a kialakult helyzetet közel sem tekintik végleges állapotnak, és mindent elkövetnek azért, hogy az Eb-helyszínen tesztelhessék tudásukat a magyar versenyzők. Az előnevezések alapján 46 országból jelezték indulási szándékukat a kontinensviadalon, összesen kb. 2000 személy akkreditálásával számolnak a szervezők.