Debrecen három közművelődési intézménye első alkalommal kapcsolódik be együtt a Múzeumok Éjszakája programsorozatba - jelentették be ma a Déri Múzeum, a Református Kollégium Múzeuma, valamint a Modem Modern és Kortárs Művészeti Központ vezetői.
A Déri Múzeum előtti téren már szombaton délután megkezdődnek a gyermekprogramok, majd éjszaka az állandó kiállítások mellett japán időszaki tárlat és ehhez illően japán teaház várja a látogatókat. A Református Kollégium június 23-án este megnyitja kapuit a kollégiumi udvarra látogatók előtt is, ahol híres magyar szobrászok domborműveit tekinthetik meg, miközben az oratórium teremben Méliusz korabeli protestáns szertartások gregorián dallamai hangzanak fel a Nagytemplomban tartandó éjféli koncertet megelőzően. A Múzeumok Éjszakáján 600 forintos belépővel mindhárom intézménybe ellátogathatnak az érdeklődők. A Modemben az Északi Part című, a Balaton-felvidékhez kötődő művészek munkáiból rendezett kiállítást, a Testbeszéd című, az Antal-Lusztig gyűjteményből összeállított válogatást, valamint a Lost and Found kortárs képzőművészeti kiállítást tekinthetik meg az éjszakai tárlatlátogatók.