Az évad ellentmondásosságairól szólt értékelő beszédében Vidnyánszky Attila művészeti vezető a Csokonai Színház mai évadzáró társulati ülésén ? tudta meg a Haon. Az intézmény vezetője szerint soha nem látott kínálattal, rengetegféle produkcióval léptek a közönség elé, s épp az az ellentmondásos, hogy a következő évad az anyagiak miatt már nem lehet ilyen. Túlvállaltuk magunkat, és ez tanulság a jövőre nézve- tette hozzá Vidnyánszky Attila. Mádi Zoltán, a színházhoz kinevezett önkormányzati biztos az ez évi célok megfogalmazásakor említette: belül kell maradni a város által megszavazott anyagi kereteken, át kell gondolni a közönséggel való kapcsolat építésének mikéntjét, s cél az is, hogy a dolgozók 2006. második félévi bruttó jövedelmi viszonyait megőrizzék.