Az élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban bajnoki címét megvédő DVSC-TEVA együttese a soproni Demjén Gáborral erősítette meg játékoskeretét. A 21 éves játékos a középpálya több pontján is hasznos teljesítményre képes, erősségei közé tartozik az előre játék. A fiatal játékos az Újpest színeiben mutatkozott be az élvonalban, majd a román Liberty Salonta csapatában már a légiós életbe is belekóstolhatott. Sopronba két évvel ezelőtt, 2005 nyarán igazolt, eddigi 52 élvonalbeli fellépésén öt gólt szerzett.
Komoly erőpróba előtt áll a magyar salakmotoros válogatott: vasárnap Olaszországban rendezik a csapat-világbajnoki selejtezőt, ahol a mieink Csehországgal, Oroszországgal és a házigazda Olaszországgal küzdenek Az olaszországi viadalon a magyar nemzeti csapat Tihanyi Sándor, Szatmári László, Magosi Norbert, Stefáni Attila, Tabaka József összeállításban száll harcba a bravúr kiharcolásáért.
Mind a négy magyar induló bejutott a hagyományos férfi verseny döntőjébe a rigai öttusa Európa-bajnokságon. A csütörtöki selejtező két csoportban zajlott, a 34 fős A-ban Horváth Viktor negyedik, Balogh Gábor tizedik, a B-ben - melyben 36-an küzdöttek egymással - a csak egyéniben érdekelt Tibolya Péter 14., míg a harmadik csapattag Fülep Sándor 17. lett. A szombati fináléban az első 18-18 helyezett szerepelhet.
Lekó Péter döntetlent játszott a negyeddöntő második partijában a sakkvilágbajnok-jelöltek Elisztában zajló, 480 ezer dollár összdíjazású tornáján. A viadal honlapja szerint a magyar nagymester ezúttal a sötét bábukat vezette az orosz Jevgenyij Barejev ellen és mindössze 15 lépést váltottak a felek, mielőtt megegyeztek a remiben. A negyeddöntőben hat partit váltanak a felek, amennyiben ezt követően döntetlen az állás, rapidjátszmák következnek a továbbjutásért.