A Magyar fájdalom szobránál tartott megemlékezésen Wittner Mária Trianonnal kapcsolatban az erdélyiekre utalva megjegyezte: ha hazajönnek, akkor románnak mondják őket, Erdélyben pedig hazátlannak. A kettős állampolgárságról tartott referendumról szólva hozzátette: "Eltaszítottuk őket, mérhetetlen, soha el nem felejthető fájdalmat okozva nekik".
A magyar nemzeti lobogókat és Árpád-sávos zászlókat lengető több mint kétszáz ember előtt Vona Gábor, a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnöke azt mondta, hogy a magyarság romlása Trianon óta tart.
A magyar nemzet testén három nyílt seb van - fogalmazott.
Kifejtette: az első seb maga Trianon, amikor szétszabdalták a magyarságot, de nem törték meg. A második a kommunizmus időszaka volt, amikor megtörték, de nem semmisítették meg, míg a harmadik a rendszerváltás óta tart és ez "a globális tőke, amely már el akar bennünket pusztítani".
A debreceni megemlékezés résztvevői "Vesszen Trianon!" skandálással zárták a megemlékezést, miközben a Jobbik képviselői, illetve a debreceni Kossuth téri tüntetők vezetői megkoszorúzták a csonkolt női alakot ábrázoló, de a Trianon által megcsonkított Magyarországot jelképező Magyar fájdalom szobrát.
(MTI)