23 rendbeli bűncselekményt követett el az a 7 fős csoport, amelyet a múlt héten sikerült elfogni a Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály Gépjármű-felderítési Alosztály nyomozóinak. Egy szervezett akció keretében csaptak le a gépjárműfeltöréssel gyanúsított bandára.
2007. január óta Debrecen legkülönbözőbb területein kisteherautókat, illetve raktérrel rendelkező autókat törtek fel, amelyekből főleg szerszámgépeket vittek el.
Az elkövetők jártak többek között Józsán, a Nagyerdő területén, a Tócóskerti övezetben, és az Újkertben. A rendőrség kéri azok jelentkezését, akik a közelmúltban olcsón szerszámgépeket vásároltak.