A második helyezett MTK 2-0-ra nyert a negyedik Újpest ellen a labdarúgó Borsodi Liga 30., utolsó fordulójának zárómérkőzésén.
A találkozót követően a kék-fehérek ünnepélyes keretek között vehették át az ezüstérmeket.
A bajnoki címet a Debrecen szerezte meg, a harmadik helyen a Zalaegerszeg végzett. A gólkirály a győri Bajzát Péter lett 18 találattal.
Erdélyi Eszter többszörös magyar bajnok megnyerte az Xterra terep-triatlon Európa-bajnokságot Olaszországban.
Lékó Péter nyert, Polgár Judit viszont kikapott a nyolcaddöntő második fordulójában a sakkvilágbajnok-jelöltek Elisztában zajló tornáján.
Mindkét magyar játékos a sötét bábukat vezette tegnap.
A nyolcaddöntőben hat partit váltanak a felek. Lékó jelenleg 1,5-0,5-re vezet, Polgár pedig ugyanilyen arányban vesztésre áll.
A Nemzetközi Automobil Szövetség vizsgálatot indított annak kiderítésére, hogy a spanyol Fernando Alonso sportszerű körülmények között végzett-e az élen csapattársa, a brit Lewis Hamilton előtt a vasárnapi Forma-1-es Monacói Nagydíjon.
A címvédő 4 másodperccel előzte meg az újoncot, akitől így átvette a vezetést az összetett pontversenyben.
A gyanú szerint a McLaren kétszer is idő előtt hívta ki a boxba Hamiltont.