Kettős McLaren-győzelem Monte Carloban. A nagyhercegség nagydíján az első sorból induló Fernando Alonso és Lewis Hamilton gond nélkül ért célba ugyanebben a sorrendben. Hamilton tehát 5. Forma-1-es versenyén is felállhatott a dobogóra, Alonso pedig megismételte tavalyi, akkor még Renault-val aratott sikerét. A két Mercedes mögött Felipe Massa zárt a harmadik helyen, a Ferrari brazil pilótáját több, mint egy perces hátrányban intették le, a negyedik helyen befutó olasz Giancarlo Fisichella pedig már körhátrányban ért be.
A futamot a szombati időmérő edzésen vétett hibája miatt csak a rajtrács végéről kezdő Kimi Raikkonnen a 16. pozícióból végül a 8-ikig küzdötte fel magát.
A versenyen egyébként szokatlanul kevesen, mindössze 4-en estek ki, a többiek befejezték a futamot.
Nem kapják vissza pénzüket az amerikai nézők. A 2005-ös, indianapolisi futam után több szurkoló is beperelte a legendás futam szervezőit, mondván, nem egy hat autós versenyre váltottak jegyet. Ugye két éve történt, hogy a Michelin gyár visszahívta az Indianapolisba szállított abroncsait, mert azok alkalmatlanok voltak a versenyzésre.
Nos, az indianapolisi bíróság úgy véli, hogy habár valóban unalmas volt a futam, a szabályokat viszont betartották a szervezők, illetve a Forma-1 irányítói, így a jegyek árát nem kötelesek visszafizetni.
Ultimátum Melbourne-nek. A Forma-1 kereskedelmi jogait birtokló Bernie Ecclestone a napokban úgy nyilatkozott, hogy 2010 után csak akkor hajlandó futamrendezési jogot adni az ausztrál városnak, ha ott éjjel rendezik meg a versenyt. Az Ecclestone által egyre sűrűbben emlegetett éjszakai futamok ügyében egyébként eddig még senki nem kereste meg hivatalosan a Nemzetközi Autósport Szövetséget. Az FIA elnöke Max Mosley Monacoban elmondta, ő először a GP2-ban próbálná ki a éjszakai száguldást.
És végül a bajnokság állása: Monacói győzelmével Fernando Alonso beérte csapattársát, Lewis Hamiltont. Mindkét McLaren pilótának 38-38 pontja van, míg a Ferraris Felipe Massa 33 egységgel áll a 3. helyen. Kimi Raikkonnennek 23 pontja van. A konstruktőrök között a McLaren 76-56-ra vezet a Ferrarival szemben.
(Szujó Zoltán)