A Milan nyerte a Bajnokok Ligáját, miután a sorozat athéni döntőjében 2-1-re legyőzte a Liverpoolt. Az angolok az első félidőben jobban játszottak, de nem tudták megismételni két évvel ezelőtti bravúrjukat, a hajrában csak a szépítésre futotta az erejükből. A Milan története során hetedszer hódította el a legrangosabb európai klubtrófeát.
A nemzetközi kupaszereplést érő ötödik helyen végzett a Budapest Bank férfiligában a DKSE NB I-es férfi kézilabdacsapata. A debreceniek szerdán 20-13-as félidőt követően 35-32-re győztek a vendég Békés gárdája ellen. A DKSE tehát ősszel az EHF-kupában indulhat majd.
Hiába készül az NB I-ben már biztos ezüstérmes MTK az UEFA-kupára, a vezetők bejelentették: az idei nyáron minden olyan játékost eladnak külföldre, akiért megfelelő ajánlat érkezik. Vélhetően tehát hamarosan távozik a kék-fehérektől Balogh Béla, Bori Gábor, Rodenbücher István, Hrepka Ádám, Kanta József, Németh Krisztián, vagyis a legpiacképesebb labdarúgók. A szakmai stáb nem tervez igazolásokat, mert megítélésük szerint az utánpótlásból bátran meríthetnek.
Az U18-as futballválogatott Mosonmagyaróváron 3-0-ra legyőzte Ausztria együttesét felkészülési mérkőzésen, annak ellenére, hogy két magyar játékos is piros lapot kapott. Both József csapata Szabó László duplájával és Szekeres Adrián góljával nyert.