Az első negyedévben jelentősen nőtt az idegenforgalom az Észak-alföldi régió három megyéjében ? mondta ma Katona Ilona, a Magyar Turizmus Zrt. regionális marketing igazgatója Nyíregyházán. A vendégéjszakák száma a külföldiek esetében 14,6 míg a hazai turistákat illetően 17,6 tized százalékkal emelkedett március végéig. S az adatokban nem szerepelnek a magán- és a falusi szálláshelyek számai, mivel azok főként idényjelleggel, tavasztól, őszig fogadnak nagy számban turistákat. A szállásdíj-bevétel az első három hónapban megközelítette a másfél milliárd forintot. A több, mint 315 ezer vendégéjszaka közel felét Hajdúszoboszlón töltötték el a turisták, s a nagyvárosok közül Debrecenben 86.002, Nyíregyházán 22.635, míg Szolnokon 20.592 éjszakára foglaltak szobát.