10 órakor látható Fortélyos lány- bérletben az Állatok nyelvén tudó juhász című dramatikus játék a Vojtina Bábszínházban.
14 órakor családi sportdélutánt rendeznek a Kismacsi Közösségi Házban.
Fél háromkor látható Urbán Gyula: Minden egér szereti a sajtot című zenés mesejátéka a Vasutas Musical Stúdió előadásában a Faraktár utcai Vasutas Egyetértés Művelődési Központ színháztermében.
18 órakor tartja előadását Dr. Csernus Imre Látszatcsalád napjainkban címmel a Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskolán.
19 órakor látható Megyeri Károly- bérletben Szőcs Géza: Liberté ?56 című drámája a Csokonai Színházban.
Január 18-án, 17 órakor Újévi népszokások címmel szerencsehozó tárgyak, kabalák készítésével, az újévhez kapcsolódó népszokások felelevenítésével, újévköszöntőkkel, versekkel várják az érdeklődőket a Józsai Közösségi Házban.
Január 18-án, 18 órakor kezdődik a Pantha Rhei Színjázszó Kör Mindenkinek jár az unalom című humorestje az Újkerti Közösségi Házban.
Január 19-én, 17 órakor nyílik a Világban élő magyar és román fotó művészek című nemzetközi kiállítás a Belvárosi Galériában.