Október 6. PÉNTEK
2006-10-06 - 04:52:05

10 és 14 órakor látható az Álomjáró testvérkék című mesejáték a Vojtina Bábszínházban.

17 órakor meditációs kurzus kezdődik a Lélek gyógyulása címmel a Raja Yoga Centrumban.

18 órakor tartja előadását Reisinger János művészettörténész Jézus megismerése címmel a Péterfia utca 2 szám alatt.

19 órakor Heltai Jenő bérletben beszélgetés kezdődik Szabó Magdával a Kamaraszínházban.

19 órakor a Csíki Kamarazenekar ad hangversenyt a Szent Anna-Székesegyházban.

19 órakor kezdődik a Szeremley Huba Pincészet ötfogásos vacsorával egybekötött borbemutatója a Klub Barabásban.

19 órakor látható Csokonai Vitéz Mihály bérletben a Beregszászi Illyés Gyula Színház vendégjátékában a Sólyompecsenye című színmű a Csokonai Színházban.

A Debreceni Egyetemi Napok keretében 20 órakor többek között a Pepita Zsúr, a Riddim Colony és a P.A.S.O együttesek adnak koncertet a Lovardában.

A FOKK keretében 21 órakor Retro Party várja az érdeklődőket az Orange Music Club-ban.

Október 7-én, 20 órakor kezdődik az FM95 Dancemix Parádé a Vigadó Dance Club-ban. Fellép többek között Erős vs Spigiboy, a Spy the Ghost és a sztárvendég a Kozmix.

Október 9-ig Sajtófotó kiállítás 2005 várja az érdeklődőket a Kölcsey Központban és a Malompark Bevásárlóközpontban.

Október 16-ig látható Józsa Sándor grafikus kiállítása a Cívis Grand Hotel Aranybika halljában.

Október 7-én, 10 órakor Családi nap rendeznek a Déri Múzeumban, a Herman Ottóval program keretében gyerekek és a szülők közösen barangolhatják be a múzeumot.

Október 7-én, 19 órakor a 42 éves szegedi Molnár Dixieland Band ad koncertet a Vasutas Egyetértés Művelődési Központ színháztermében.

Október 8-án, 10 órakor kezdődik énekes-zenés istentiszteletet keretében Karasszon Dezső orgonaművész és a Vox Antiqua kamarakórus műsora a Füredi úti Református Templomban.



További cikkek a témakörből
Október 7. SZOMBAT
2006-10-06 - 12:13:37

Október 8. VASÁRNAP
2006-10-06 - 12:14:02

Október 5. CSÜTÖRTÖK
2006-10-05 - 06:48:46

Október 3. KEDD
2006-10-02 - 15:30:17


Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu