A Főnix Hímzőkör 30 éves jubileumi kiállítása a Tímárházban látható.
A Bartók Béla XXII. Nemzetközi Kórusverseny és Folklórfesztivál keretében
17 órakor kezdődik a folklórfesztivál III, majd 20 órakor a Nagydíjasok versenye a Kölcsey Központban.
A XI. Szoboszlói Folk Hétvége keretében 18 órakor a kisszínpadon a Sugalló zenekar, majd fél nyolckor a szabadtéri színpadon a Romano Drom együttes, fél kilenckor a Hétrét együttes, háromnegyed tízkor pedig a Nyíló Akác együttes műsora, illetve táncház várja az érdeklődőket Hajdúszoboszlón.
A Mikepércsi Korzó keretében 19 órakor kezdődik a Mexikói folklóregyüttes, majd a Moldvai Csángó táncház műsora a mikepércsi főtéren.
20 órakor a DVSC- TEVA csapata a pécsi MFC-t fogadja az Oláh Gábor utcai Stadionban.
Július 30-án, 13 órakor kezdődik a DH-Szerviz Kft családi programja kézműves foglalkozással, majd 15 órakor a Szeredás együttes Alföldi Gyermek Lakodalmas műsorával a Nagyerdei Strandfürdőben.
Az Ifjú Zeneművészek VI. Nemzetközi Nyári Akadémiájának keretében július 30-án, 20 órakor Hadady László - oboa, Szenthelyi Miklós, Nyári László ? hegedűművész ad hangversenyt a Debreceni Egyetem, aulájában.
Augusztus 1-től- 18-ig várja az érdeklődőket az I. Debreceni Művésztelep a Kartács utcai Sportkollégiumban.
Augusztus 3-án, 17 órakor debreceni fotóművészek munkáiból nyílik kiállítás Csoport-kép címmel a Mű-Terem Galériában .
Augusztus 11-ig látható Aknay János Munkácsy-díjas festőművész kiállítása a Belvárosi Közösségi Házban.
Augusztus 27-ig várja az érdeklődőket az akvarelleket, grafikákat, rajzokat és illusztrációkat bemutató Salvador Dali Aranykor című kiállítás az Arany Bika Szálló Bartók termében.