Július 22. SZOMBAT
2006-07-21 - 12:50:20

12 órakor 4-ik Falunapot rendeznek Geszteréden. 15 órakor a Sensus zenekar koncertje, 16 órakor Ihos József-Kató néni kabaréja, 17 órakor a Tihanyi Vándorszínpad János Vitéz című előadása, 20 órakor a Ladánybene 27 együttes koncertje, majd tűzijáték várja az érdeklődőket.

16 órakor kezdődik a Salakmotoros Bajnokcsapatok Európa Kupája a Volán Stadionban.

A Cívis Korzó keretében 17 órakor látható a Boka Gábor Színtársulat előadásában a János vitéz hiteles története képekben elbeszélve című színmű, majd Maczó György és zenekarának műsora, 19 órakor az East Side Jazz Company, valamint a Balogh Kálmán és a Gipsy Cimbalom Band nóta estje várja az érdeklődőket a Kossuth téren.

A Mikepércsi Korzó 2006 keretében negyed hétkor látható a Tabak Színház előadásában Shakespeare: Szentivánéji álom című komédiája, majd 19 órakor a Nyári Zenei Akadémia komolyzenei koncertje, háromnegyed tízkor pedig a Filmsztár koncertje a Mikepércsi főtéren.

20 órakor élőzenével egybekötött bál várja az érdeklődőket a nagyhegyesi Salsa Club-ban.

Augusztus 11-ig látható Aknay János Munkácsy-díjas festőművész kiállítása a Belvárosi Közösségi Házban.

Augusztus 27-ig várja az érdeklődőket az akvarelleket, grafikákat, rajzokat és illusztrációkat bemutató Salvador Dali Aranykor című kiállítás az Arany Bika Szálló Bartók termében.



További cikkek a témakörből
Július 23. VASÁRNAP
2006-07-21 - 15:03:59

Július 24. HÉTF?
2006-07-24 - 13:54:31

Július 21. PÉNTEK
2006-07-21 - 12:49:42

Július 20. CSÜTÖRTÖK
2006-07-19 - 14:12:05


Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu