Július 7-én, 14 órakor Szünidei kézműves játszóháza várja az érdeklődőket a Józsai Közösségi Házban.
Július 7-én, 17 órakor nyílik a Hajdú-Bihar megyében élő és alkotó fiatal képző, ipar- és fotóművészek Fresh art című kiállítása a Mű-Terem Galériában.
Július 8-tól-30-ig Ifjú Zeneművészek VI. Nemzetközi Nyári Akadémiáját rendezik a Debreceni Egyetem Konzervatóriumán.
A Magyar Református Középiskolák XI. Találkozójának keretében július 8-án, 16 órakor 180 diák és tanár részvételével 35 magyarországi, erdélyi, kárpátaljai és felvidéki iskola Élőláncot, amellyel a szétszakított nemzetrészekben élő fiatalok összetartozását kívánják kifejezni a Református Kollégium körül, majd 19 órakor látható a Rézi néni című színdarab díszelőadása a Kölcsey Tanítóképző színháztermében.
Július 8-án, 21 órakor zenés est keretében a Nagyhegyesi Salsa Club vendégei a Romantic lányok lesznek.
Július 10-én, 17 órakor nyílik Aknay János Munkácsy-díjas festőművész kiállítása a Belvárosi Közösségi Házban.
A Debreceni Nyári Színházi Esték keretében július 10-én-11-én és 12-én fél kilenckor látható a Turay Ida Színház vendégjátékában Maugham-Nádas-Szenes: Imádok férjhez menni című zenés vígjátéka Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola udvarán.
Augusztus 27-ig látható az akvarelleket, grafikákat, rajzokat és illusztrációkat bemutató Salvador Dali Aranykor című kiállítása az Arany Bika Szálló Bartók termében.