A Tájoló Tűzzománc szakkör évadzáró kiállítása az Újkerti Közösségi Házban, az első bécsi Zsidó Múzeum anyagából rendezett Zsidó esküvői relikviák című kiállítás a Medgyessy Ferenc Emlékmúzeumban látható.
15 órakor Karafiáth Orsolya költővel beszélgethetnek az érdeklődők a Méliusz Juhász Péter Megyei Könyvtárban.
15 órakor kezdődik a Hortobágytól az Ipolyig című természetvédelmi vetélkedő döntője az Újkerti Közösségi Házban.
Fél hatkor tartja előadását Tóth Edit Bach- virágterápia címmel a Kinder Kuckó Játszóházban.
18 órakor Kövesi Péter előadása várja az érdeklődőket a Da Vinci- kód spirituális rétegei címmel a Turmalin életmódcentrumban.
18 órakor kezdődik Erdei József Trianon a magyar költészetben című előadó estje a Füredi úti új református templomban.
19 órakor látható Németh László bérletben a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház vendégjátékában Csehov: Egyfelvonásos komédiák című színműve a Kamaraszínházban.
Negyed nyolckor kezdődik bérletszünetben Kosztolányi Dezső: Édes Anna című színműve a Horváth Árpád Stúdiószínházban.
20 órakor az Indie Club keretében a Gonzo, a Solar Surf és a The Trousers együttesek adnak koncertet az Unplugged Club-ban.
A Regényünnep irodalmi sorozat keretében június 3-án, 19 órakor Imre László irodalomtörténész Esterházy Péter Kossuth-díjas íróval beszélget a Belvárosi Közösségi Házban.
A Tisza- tavi nyár keretében június 3-án, Kiskunmadarason Hivatalos Dragbike Motoros gyorsulási Európa-Bajnokságot, Tiszafüreden Nemzetközi Rock and Roll verseny rendeznek.
Június 4-én, lovas felvonulással, népi hagyományőrző bemutatókkal Pünkösdi királyválasztás várja az érdeklődőket Abádszalókon, a szabadvizű strand melletti lovas pályán.